Táplálék beszerzés és az ambíciózus dolgozó | ? | mANTala

Olvasási idő: < 1 perc

Jobbára úgy zajlik az étkezés a csajoknál, hogy egy felderítő időnként kimegy a fészek részből a formikárium kifutó részébe – ahova a hamit teszem nekik -, és ha talál valamit, alaposan bekajál, majd bemegy, és szól a többieknek is, hogy jöjjenek ki segíteni kaját begyűjteni. Ilyenkor befelé “KAJA. ERRE.” feromon nyomot hagy maga után, amit ő is és a többiek is tudnak visszafelé követni, így könnyen visszatalálnak a talált ételhez. Ezt a feromon nyomot folyamatosan “vastagítják”, erősítik, ahogy járkálnak oda-vissza, majd mikor már tele lettek, vagy elfogyasztották az egészet, egyre kevesebben járnak vissza, és idővel az útjelző nyom “elkopik”, elillan.

Jellemzően nálam az volt eddig a trend, hogy a közösségi gyomrukban vitték vissza az élelmet a kolónia azon egyedinek, akik benti munkát végeznek. Ma azonban az egyik dolgozó gondolt egy nagyot, és úgy döntött, spórol a kilométerrel. Hát, végül nem biztos, hogy sok energiát megspórolt, mindenesetre vicces volt:

Vélemény?